A Böszörményi úti turulszobor környezetének átalakítására programalkotó pályázatot hirdetett tavaly a Hegyvidéki Önkormányzat.

Ennek tanulságairól, a terület fejlesztésének lehetséges irányairól beszélgettek szakemberek és környékbeli lakók azon a fórumon, amit az önkormányzat megbízásából a Magyar Urbanisztikai Társaság tartott meg a Hegyvidék Galériában.

„A második világháborús áldozatok emlékművéhez nem a legmegfelelőbb jelképet választották 2005-ben az önkormányzat akkori vezetői, ma már látjuk, hogy nem összeegyeztethető az áldozatokra való emlékezés a turulszimbólummal. Az új, városmajori emlékmű felállítása után adja magát a kérdés, mit csináljunk a megmaradó szoborral, továbbá hogyan lesz annak környezete használható, urbanisztikai szempontból értékes hely” – mondta el Pokorni Zoltán polgármester a tervezési előzmények kapcsán.

forum05

A kerület vezetője kitért rá, hogy a turulszoborral kapcsolatban sokan az elbontást, míg mások az első világháborús emlékművé alakítását javasolták, végül azonban arra jutottak, hogy az átnevezés vagy az elbontás a múlt eltüntetését hordozná magában. Talán szerencsésebb szembenézni múlttal, elmesélni a turul, mint szimbólum történetét, amire egy ígéretes kísérlet volt az önkormányzat által nemrég szervezett történeti kiállítás. Ennek anyaga alapján szeretnék majd bemutatni a téren a turul napjainkig tartó történetét.

Hapszné Tarcsafalvi Eszter kerületi főépítész arról beszélt a fórumon, hogy a turulszobor környezete városépítészeti értelemben kapupozíciót tölt be, de a látványa jelenleg elég rideg és az Istenhegyi út jelentős forgalma miatt elég zajos, ezért közterületként nem lehet komfortosan használni. Az önkormányzat szeretné, ha ez a terület egy jól működő városi térré válna. Ennek megvalósítása rendkívül komplex tervezői előkészítést igényel, ezért a tervezési program megalkotásához a Magyar Művészeti Akadémia segítségét kérték.

A szakmai szervezet fiatal, gyakorló építészeket kért fel ösztöndíjasai közül, hogy képekkel fogalmazzák meg a terület használata által megkívánt tervezési elveket. A főépítész elmondta, hogy tavaly októberre elkészült hat koncepció, ezek közül a bírálóbizottság kettőt továbbtervezésre is alkalmasnak tartott, kettő esetében pedig az ötletet, az eredetiséget díjazta.

Turi Attila Kossuth- és Ybl-díjas építész, az ötletpályázat bírálóbizottságának elnöke, a Magyar Művészeti Akadémia építőművészeti tagozatának vezetője ismertette a tervezőcsapatok elképzeléseit. Bemutatójából kiderült, hogy egymástól teljesen elérő koncepciókkal álltak elő az alkotók. Az egyik csapat például erdőszerű növénytelepítést javasolt a térre, míg mások oszlopok, illetve kerítéselemek alkalmazásával képzeltek el egy szoborkertet. Voltak, akik lugasszerű kiállítóteret vázoltak fel, a turulszobrot pedig feszített víztükörre helyezték programalkotó tervükben.

forum09

M. Szilágyi Kinga tájépítész, egyetemi tanár szerint a két, legjobbnak ítélt koncepcióterv előnye, hogy jó ötleteket ad a környezet „lecsendesítéséhez”, barátságosabbá tételéhez. Körmendy Imre építész, a Magyar Urbanisztikai Társaság örökös tiszteletbeli elnöke elsősorban azokat a megoldásokat értékelte, amik legömbölyített térformákat alkalmaznak, úgy véli ugyanis, hogy a hegyes szögű formák a keménységgel, a háborúval hozhatók összefüggésbe.

A környéken lakók közül többen is felszólaltak a fórumon, és főként praktikus szempontokra hívták fel a figyelmet. Mindenekelőtt arra, hogy legyen egy olyan nyugodt része a térnek, ahol pihenhetnek, feltöltődhetnek az emberek. Valaki azt tanácsolta a leendő tervezőknek, hogy legyenek fokozott figyelemmel a hatalmas vízmennyiségre, ami nagyobb esőzésekkor zúdul a területre.

A programalkotó pályázat, illetve a mostani, több mint másfél órás beszélgetés is hozzájárult a kerületi főépítész szerint ahhoz, hogy meg tudják határozni, a tér mely részén van leginkább szükség beavatkozásokra. Az eddigi ötletek, észrevételek alapján úgy látják, valamilyen módon csökkenteni kellene a téren a nagy forgalmú Istenhegyi út zajhatását, továbbá érdemes lenne a Böszörményi út felől jobban megnyitni a parkot. A terület könnyebb, akadálymentes átjárhatóságának biztosítását is fontosnak tartják. Ezen a kis téren a turulszobornak is van helye, de a pontos pozícióját a későbbi tervezési folyamat során kell majd meghatározni.

(www.hegyvidek.hu)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír Budáról

Immár több mint 160 éves a Nemzetközi Vöröskereszt, amely napjainkban is számos területen segít és von be segítőket a közös, támogató cselekvésbe. A mozgalom nemzetközi napján arra is hozunk...
A felelős állattartás napja a Rex Kutyaotthon Alapítvány kezdeményezésére létrehozott magyarországi jeles nap, célja, hogy felhívja a figyelmünket arra, hogyan gondoskodjunk körültekintően...
A II. Kerületi Idősügyi Tanács programjainak keretén belül ismét megrendezik a Retro Táncklubot. A MÁJUS 9-én 14 és 16 óra között tartandó eseményen élő zene várja a résztvevőket.
A méltóság megőrzése, a halál elfogadása, az életvégi döntések köré épült az Újbudai Szociális Szolgálat (USZOSZ) időseknek és a szociális szakma képviselőinek szervezett konferenciája. Az esemény...
A tavasz visszahozta a zsongást a Fény Utcai Piac környékére, e színes környezetben bújik meg a Lövőház utca egyik házában, a 31. szám alatt egy hasonlóan színes vállalkozás, a Színkör Alkotóműhely...
Az illetékes szervek tájékoztatása alapján, ezúton értesítjük a budavári lakókat, hogy május 8-10 között magasrangú külföldi delegáció tartózkodik a Budai Vár területén, ezért fokozott biztonsági...
2004. április 30-án, szokásától eltérően, színesben jelent meg az amúgy unalmasan szürke, akkor még nyomtatott formában is létező Magyar Közlöny. A piros-fehér-zölddel körbefont címlap sugárzó...
Ma az 1886-os chicagói tömeges munkássztrájk emléke előtt tisztelegünk: a nyolcórás munkaidő bevezetéséért küzdöttek a munkásszervezetek és a munkabeszüntetéshez csatlakozók e napon. Megmutatták...
Az elmúlt években a Szent János Kórház szakrendeléseinek többsége átköltözött a Kútvölgyi-tömbbe, itt azonban jelenleg nem működik gyógyszertár. A betegek igényei alapján Fonti Krisztina...
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a fővárosi patkányirtási feladatokat a Bábolna-Bio Zrt. végzi a Ronix Kft-vel együttműködve Deratizációs Központ Konzorcium néven. A szolgáltatás térítésmentes.
Visszaköltözött a megmentett fazekasmester a Vízivárosba, ahol nemcsak a szobor kapott új helyet, de környezete is megszépült.
Ezúton értesítjük a lakosságot, hogy 2024. 04.29-én hétfőn, a napnyugta utáni órákban (21:00-23:00) a III. kerület Kossuth Lajos üdülőpart 20. szám alatt, egyéni megrendelésre földi úton történő...
Egy régóta tervben lévő, jelentős felújítás valósul meg a Szent János Kórházban. Átfogó rekonstrukció kezdődött el a 26-os számú épületben, ahol az egyik legnagyobb forgalmú osztály, a traumatológia...
Itt a tavasz, feléledt a természet, ami a ház körüli munkákkal is együtt jár. A kerítések mindkét oldalán vannak a lakóknak teendőik: a közterületre kinyúló ágak, bokrok metszése, az ingatlannal...
Óbuda-Békásmegyeren napjainkban 12 nemzetiségi önkormányzat működik, és ez egyedülálló kulturális sokszínűséget biztosít kerületünknek. Az szintén tény, hogy a nemzetiségek jelenléte hazánkban a...
A JÓbuda Közösségi Alapítvány meghirdeti harmadik támogatási pályázatát, mellyel Budapest III. kerületében bejegyzett és itt tevékenykedő civil szervezetek, civil- és lakóközösségek, informális...
Közösségiteremtési különdíjat nyert el Önkormányzatunk a Jós utcai közösségi kert kialakításáért, amelyet a lakosság bevonásával hoztunk létre. Büszkeséggel számolhatunk be az újabb elismerésről,...
Sok kisgyerek álmodozik arról, hogy ha nagy lesz, állatokkal fog foglalkozni, ám ezt csak kevesen váltják valóra.

A címlapról

„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában,...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.