Sándor Krisztián olyan kertet álmodott meg, ami egész évben zöld.

Mediterrán birodalmat, hatalmas ciprusokkal, fenyőkkel, kígyózó borostyánnal, hatalmas leanderekkel. Az álom valóra vált.

Az asztal, két pohár, zöldek még vasárnap délelőtt, ha zene vagy harang szól, nem mozdul a cipő, a pohár, a szekrény, a kabát, de valamit mind csinál” - dúdolom Cseh Tamás Víziváros című dalát, miközben kapaszkodok fel a meredeken.

Belépek a hűs lépcsőházba. - Na gyere, csak gyere, látom, hogy kételkedsz. De ha beljebb jössz, mindent megértesz! - mondja a kolléganőm, arcán a mindentudók kaján vigyorával, és a lépcsőházból betaszigál a kertbe. És nekem tátva marad a szám. Egy mediterrán kertben állok. Ciprusok, fenyők, örökzöldek között. A lépcsőkön borostyán kígyózik, árad a levendulaillat. - Na, mit mondtam? Nem gondoltad volna, ugye? - Nem. És ez csak az egyik szint a négyből. A Víziváros legszebb kertje nem túlzás, tavaly a négy társasház közössége valóban elnyerte ezt a díjat. Méltán. - Tizenhat évvel ezelőtt itt ez a pár fenyő volt - mutat rá a hatalmas örökzöldekre Sándor Krisztián. - Amit most itt látsz, azóta lett ültetve.

A kertet látva ez szinte hihetetlen. Amerre nézek, hatalmas növények, formára vágva, egységes, tervezett tömbökbe rendezve.

Krisztián álma egy mediterrán kert volt, és teljesen autodidakta módon vágott bele. A tudását a kertészetekből, az internetről és olaszországi útjai során a helyi lakosoktól szedte össze. Krisztián itt lakik gyerekkorától, a kertet pár szomszéddal kezdte el gondozni. Nem volt jó érzés, hogy a lakók nem jönnek le, nem használják ezt a kivételesen nagy, jó fekvésű belső udvart. De hát hova is jöttek volna le, a porba? Sándor Krisztián. Így aztán összedobták a pénzt, és vettek néhány növényt. Így kezdődött minden. Krisztián sokszor vásárolt leértékelt, beteg vagy szépséghibás növényt. Mint mondja, nagyon jó érzés volt, hogy a satnya, pusztulásra ítélt növények a keze nyomán életre keltek, fejlődésnek indultak, mostanra pedig teljes pompájukban díszítik az udvart.
Ahogy a kert egyre szebb és szebb lett, élet is költözött bele. Megjelentek a madarak, a gyíkok. És a közösség. A felső szinten, amit a lakók Duna-terasznak hívnak, közösségi helyet rendeztek be, van itt hinta a gyerekeknek, grillező és tűzrakó hely is. Időről időre megrendezik a Szomszédünnepet, amikor szinte mindenki összejön, együtt sütnek, beszélgetnek, persze mindenki hozza a magáét, igazi batyusbálhangulat uralkodik azokon a napokon.  

Krisztiánt a közösség tíz évvel ezelőtt megválasztotta „főkertésznek”. Azóta ő a kert ura, ha valaki növényt vásárol, vagy ültetni szeretne, az ő előzetes beleegyezése szükséges. A birtok így egy kézbe került, de ezt senki nem bánja, sőt. A főkertész elhivatottsága, elkötelezettsége nem kérdés.


A négy lakóház előtti részt a lakók felosztották egymás között, mindenkinek megvan a saját területe, amiért felelős, de a belső udvaron van egy mini biokertészet is, több mint negyvenfajta paradicsommal, és lassan érésbe fordul a kivi is. A kertben gránátalma is van, sőt a néhány éve kifagyott olajfa is bőségesen termett, Krisztián olívaolajat is készített a leszüretelt termésből. A helyére ültetett kis fácska szépen fejlődik, már megjelentek rajta az első zöld bogyók.  

Forrás: femina.hu

       

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír Budáról

József Attila születésnapja, április 11. a magyar költészet napja. Ilyenkor többek között azt is ünnepeljük, ahogyan a költő és az olvasó a versek közvetítésével egymásra találhat.
Író-olvasó találkozó Lili Ann Daniels írónővel a Hűvösvölgyi Könyvtárban
Lakossági bejelentésre vonultak ki a hegyvidéki közterület-felügyelők a Magas út - Bérclejtő utca - Mókus ösvény közötti területre. Amit ott találtak, az szinte minden képzeletet felülmúlt.
Április 8-án ünnepelnek a magukat a cigány közösséghez tartozónak vallók és mi is, akik mélyen megbecsüljük a kincseket, amelyekkel a világ romái az egyetemes kultúránkhoz hozzájárulnak.
Óriási érdeklődés kísérte a november végén megjelent első helytörténeti kötetünket. Április közepére elkészül a folytatás, amelyben bemutatjuk kerületünk gazdag épített öröksége mellett páratlan...
Az évek óta tartó magas infláció és élelmiszerárak miatt Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata tavaly eldöntötte, hogy megszervezi eddigi legnagyobb szociális támogatási akcióját: a III. kerületben lakó...
Sorozatunk második részében egy iskolaalapító tanítót és pedagógiai ars poeticáját mutatjuk be olvasóinknak. Tíz évvel ezelőtt, 2014 szeptemberében indult a Babérliget Általános Iskola első tanéve....
Április 2-án a Ragyogj kéken! kampány keretében számos országban kékszínű fénnyel világítanak meg épületeket és természeti tárgyakat. Magyarország is évek óta csatlakozik a kezdeményezéshez. A...
A magyar költészet napját az I. kerületben hagyományosan Márai Sándor egykori Mikó utcai otthona előtt felállított szobránál tartjuk, hiszen Márai Sándor és József Attila 5 év eltéréssel ugyanazon a...
Áldott, békés húsvéti ünnepeket kívánunk! Ebből az alkalomból fogadják szeretettel Kosztolányi Dezső Húsvét című költeményét:
Találkozzunk ÁPRILIS 1-jén, hétfőn, a Máriaremetei Közösségi Ligetben, ünnepeljük együtt a húsvétot!
A tavalyi nagysikerű rendezvény nyomán idén is megrendezésre kerül az Óbudai Esport Bajnokság. Fontosnak tartjuk az óbuda-békásmegyeri fiatalok biztonságos szórakozásának és tartalmas időtöltésének...
A Klebelsberg Kultúrkúriában március 6-án nagyszabású kiállítás nyílt Selyemfényben címmel. A március 28-ig megtekinthető tárlat Paál Zsuzsanna tervezőgrafikus, iparművész, designer alkotásait öleli...
2024-ben is térítésmentesen igényelhetnek lebomló kutyakakis tasakot a kerületi gazdik. Az akcióval a közterületek tisztaságát és a környezetbarát szemlélet elterjedését egyszerre szeretnénk...
Magyar primőr tavaszi termékek és húsvéti zöldek vásárára kerül sor március 23-án, szombaton, 8 és 12 óra között a Papkertben és szintén ezen a napon 14 és 18 óra között a Kultúrkúriában.
A Hegyvidéki Önkormányzat és a kerületi Német Nemzetiségi Önkormányzat vezetői ma egyeztettek a Tamási Áron Általános Iskola, Gimnázium és Német Nemzetiségi Gimnázium tervezett fenntartóváltása...
Amikor végre tavaszodik, hosszabbodnak a nappalok, melegszik az idő, többet süt a nap, mi is vidámabbak vagyunk, és nagyobb lelkesedéssel mozdulunk ki talán otthonról.
A Budapesti Közművek keretein belül önállóan működő FKF Hulladékgazdálkodási Divízió munkatársai március 4-én megkezdik a főváros tizenkilenc zöldövezetes kerületében a kerti zöldhulladék...

A címlapról

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet...
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.