Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon.   A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon. GSpeech

13 új úticél, és járatsűrítések a téli menetrendben.

2019-es adatok ugyan érthetően még nem állnak rendelkezésre, de az előző évek növekedési üteméből megjósolható: az idei évben újabb rekordot dönt a Liszt Ferenc repülőteret üzemeltető cég. A növekedés egyik motorja a fapados légitársaságok, elsősorban a Wizz Air járatszámainak bővülése.

A Budapest Airport már 2017-ben is jelentős, csaknem kétszeres eredménynövekedést ért el az előző évhez képest. Ez a tendencia azóta is töretlen. A 2017-es 123 milliárd forintos eredmény 2018-ra két és félszeresével növekedett. Még szembe tűnőbb a különbség, ha a 2016-os adatokhoz hasonlítjuk, ahol azt látjuk, hogy két év alatt ötször annyi pénz folyt be a céghez.

A BA bevételei elsősorban a légitársaságoktól származnak: 100 forintból 75-öt ebből a forrásból – ezen belül is a belföldi fapados légitársaságoktól, vélhetően elsősorban a Wizz Airtől – szed be a cég, amelynek tulajdonosai a 2018-as eredmény után csaknem 25 milliárd (25 ezer millió) forint osztalékot vettek ki a vállalatból.

UTASONKÉNT 3000 FORINT TISZTA HASZON       

A budapesti reptéren több mint 3000 forint jut egy utasra az üzemi eredményből, az osztrák fővárosban alig 2500, a cseh fővárosban pedig kevesebb mint 2000. Minden utason 3 ezer forintot keres tisztán a budapesti reptér, és ezzel a bécsit is előzi.

Átlagosan 33 eurót kérnek minden egyes utas után, tehát közel 10 ezer forintba kerül, hogy megnézik az okmányainkat, átvizsgálják a csomagjainkat és van hol leülni kultúrált körülmények között. Igaz ebben már a kereskedelmi bevételek is benne vannak (repülőterek egyben plázák is).

Összes három különböző célra, 3,9 milliárd forintnyi uniós támogatást is kapott a Budapest Airport. Az elmúlt 11 évben terminálfelújításra, határellenőrzés fejlesztésére és a SkyCourt építésére, valamint a szén-dioxid kibocsátás csökkentésére kapott a cég pént az uniós kasszából. Ez utóbbi azért érdekes, mert a légiközlekedés CO2-kibocsátása egy kilométerre vetítve 20-30-szor nagyobb, mint a vasúti, vagy a közúti közlekedésé.

TOVÁBB NÖVEKEDNEK – KÍNAI-BARÁT TERVEK

Az eddigi és a várható eredmények tükrében nem csoda, ha a Budapest Airport a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér további bővítését tervezi. Egy október eleji bejelentésük szerint a forgalomnövekedés az idén sem állt meg, várhatóan csaknem 17 millió utassal zárja az évet a reptér, a Budapest Airport pedig a növekedés üteme és a soha nem látott mennyiségű új járat miatt vadonatúj terminál építését is tervezi. Az új utasforgalmi épület várhatóan 2025-ben készül el.

A kínai utasok növekvő számára reagálva a Budapest Airport kínai-barát reptérré kíván válni, ennek részeként kerültek kihelyezésre az ivókutak, lesz meleg- és forróvíz vételi lehetőség, a duty free üzletekben megjelentek a kínai fizetési módok, a terminálokban pedig a kínai tájékoztató feliratok -hangzott el az október 10-én tartott szakmai találkozón.

 Forrás: bp18.hu

Ossza meg az információt!

Kerületi Újság a Facebookon - Kövessen minket!

Még több hír Kelet-Pestről

Az egészségügyi ellátásban dolgozó veszélyeztetett korosztály számára is biztosítani szükséges a lehető legkevesebb emberi kontaktussal járó feladatvégzést. Az orvosi rendelőkbe csak előzetesen...
Május 28-án a Készenléti Rendőrség lószállító kisteherautója érkezett a Tanyaudvarba. A vezetőfülkében Hegedűs Ildikó címzetes rendőr zászlós és Kertész Attila Norbert rendőr törzsőrmester foglalt...
A XVII. kerületi Zrínyi utcai útépítés során több mint 200 fát vágtak volna ki, de a kivitelezés leállítása és a tervek átvizsgálása után a Főkert szakemberei azt állapították meg, hogy összesen 118...
A fennálló rendkívüli helyzetre tekintettel, kérjük, hogy akinek lehetőségében áll, ne sárga csekken keresztül teljesítse befizetését, hanem elkerülve a postai sorban állást, saját bankja felületén,...
A BRFK nyomozói a térfigyelő kamera felvétele alapján azonosították azt a férfit, aki pár hónap alatt nyolc autót tört fel – írja a rendőrség.
Öt és fél milliárd forintot ad a kormány a Terrorelhárítási Központnak (TEK), hogy felépíthesse műveleti komplexumát a X. kerületi Zách utcában - vette észre egy frissen megjelent...
A Képviselő-testület elfogadta a Kertváros 2020-ra szóló költségvetését. Idén kicsivel több, mint 21 milliárd forinttal gazdálkodhatunk. Arról, hogy erre alapozva milyen terveket szőhet az...
Első alkalommal ülésezett a nemrég megalakult Klímavészhelyzet munkacsoport. A Szabó Rebeka alpolgármester vezette testület a szervezet munkáját meghatározó dokumentumokat, illetve a Zuglóban futó...
A Speciálterv Építőmérnöki Kft. tervezheti meg a Kőbánya-Kispest vasútállomás korszerűsítését, nettó 258 millió forintért. A munkáért szoros volt a verseny, további négy cég is tett ajánlatot.
Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata 2019. november 21-én este 18:00 órától közmeghallgatást tartott a Vigyázó Sándor Művelődési Ház fórumtermében.
Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata immáron hatodik alkalommal rendezett közszolgálati nyugdíjas találkozót.
A Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium Diákönkormányzatának (Balassi DÖK) rendezésében ismét 24 órán keresztül pattogott a labda a tornateremben.
Kovács Péter polgármester 2019. október 29-én Főváros Védelméért oklevelet vett át a Fővárosi Kormányhivatal dísztermében.
40 évvel a megépítése után ismét hangulatos közösségi tér az Újhegyi sétány.
A főváros XVI. kerülete idén mintegy 1,2 milliárd forintos állami támogatást szerzett földutak aszfaltozására – közölte a kerület polgármestere csütörtökön sajtótájékoztatón.
Szeptember 4-én délután Rákoskeresztúr Fő terén is helyet kapott egy napjainkban igen közkedvelt városmarketing elem: Rákosmente látványos városfelirata.
Rákosmente Önkormányzata az elmúlt évekhez hasonlóan idén is ingyenes lombzsákosztást szervez annak érdekében, hogy a XVII. kerület lakói környezetbarát módon szabaduljanak meg a felesleges...
„Az Országgyűlés elé terjesztett indítványok elfogadása előrelépést jelenthet, de Kőbánya számára a valódi megoldás az lenne, ha a trafikok nem árusíthatnának szeszes italt.”– mondta a...

Még több hír Dél-Pestről

Az elmúlt években sajnálattal tapasztaltuk, hogy rendkívüli mértékben megnőtt a közterületeken elhelyezett illegális hulladékok mennyisége Soroksár területén. Mindezekre figyelemmel Budapest Főváros...
Önkormányzatunk szervezésében kerületünkben a 2020-21-es tanévben is indítunk felnőttek számára angol, német, és informatika képzést. A tanfolyam ingyenes!
Tovább folytatják az egészségügy fejlesztését a kerületben. Megérkezett a legújabb beszerzés, egy korszerű, modern, a XXI. századi követelményeknek megfelelő fogorvosi szék, amelyet nemrég vásárolt...
Támogatják vagy ellenzik, ha ismét megpróbálnak hajléktalanszállót vagy hasonló intézményt létrehozni Csepel központjában? – tettük fel a kérdést a csepeli önkormányzati képviselőknek.
Június 5-én, pénteken 14 és 18 óra között véradást szervez a Csili Művelődési Ház „B” épületének földszintjén (Baross utca 56.) a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete.
Május 26-án tárgyalta az országgyűlés a 2021-es költségvetési javaslatát, amelyben az eddig átmenetinek nevezett, önkormányzatokat sújtó elvonások (gépjárműadó és iparűzési adó) is tartósak lesznek,...
Kérdések és válaszok a megújulásról
A Fővárosi Önkormányzat által meghirdetett TÉR_KÖZ városrehabilitációs pályázaton a kerületi önkormányzat két ütemben összesen 190 000 000 Ft-os támogatást nyert a projekt megvalósítására.
Tájékoztatjuk a kerület lakosságát, hogy az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 19.§ (2) bekezdése értelmében az elhullott állat ártalmatlanná tétele – ha...
Látva a rajzpályázatunk iránti nagy érdeklődést úgy gondoltuk, hogy lehetőséget biztosítunk mindenkinek, hogy megmutassa tehetségét. Az otthon eltöltött idő megszínesítése, most nehezebb, mint máskor.
Június 13-ától december végéig tart a Kvassay HÉV-híd felújítása. A két ütemben zajló munkálatokról és a közlekedés menetrendjéről Kazai Katalint, a MÁV-HÉV Zrt. üzemeltetési...
Az elmúlt két hétben összesen 53 szűrést végeztek a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezet Nappali Szociális Központ 2. sz. Telephely én Kispesten, az Ady Endre úton – tudtuk meg a...
A Pestszentimrei fejlesztéseket tekintették át az önkormányzat vezetői május 13-án.
Az elmúlt időszakban Budapest-szerte csalók jelentek meg, akik az adott önkormányzat nevében szeretnének behatolni idős emberek otthonába.
A tavasz visszavonhatatlanul megérkezett, elkezdődtek a kerti munkák.
Az önkormányzat eddigi tevékenysége a veszélyhelyzetben
Baranyi Krisztina lobbizta ki, hogy a IX. kerületben induljon a takarítás.
Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy körülbelül nyolcszemélyes hajó egy családi ház udvarán Budapest XVIII. kerületében, a Lehel utcában. A tűzhöz a fővárosi hivatásos tűzoltókat...

A címlapról ajánljuk

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Budapesti önkormányzati újságok

  • 1. kerületi újság: Várnegyed újság

    Várnegyed újság

    A Várnegyed az I. kerület Budavári  Önkormányzat hivatalos lapja. >>>
  • Budai Polgár, a II. kerület ingyenes terjesztésű önkormányzati újságja

    Budai Polgár

    A Budai Polgár a II. Kerületi Önkormányzat lapja, kiadja a Budai Polgár Nonprofit Kft. >>>
  • Óbuda újság, a III. kerület ingyenes terjesztésű önkormányzati újságja

    Óbuda újság

    Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának lapja. >>>
  • Újpesti Napló, a IV. kerületi Önkormányzat ingyenes terjesztésű hetilapja

    Újpesti Napló

    Budapest IV. kerület önkormányzatának lapja. >>>
  • Mai Belváros, V. kerületi ingyenes terjesztésű újság

    Mai Belváros

    Mai Belváros - az 5. kerület újságja. >>>
  • images/stories/2020_01/06-kerulet-terezvaros-ujsag-pdf-hirdetes.jpg

    Terézváros Magazin

    A Terézváros magazin a VI. kerületi önkormányzat kiadásában havonta kétszer jelenik meg 25 500 példányban 28 oldalon, és a Magyar >>>
  • Erzsébetváros újság, VII. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Erzsébetváros újság

    Az Erzsébetváros újság Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzat havonta megjelenő ingyenes lapja. >>>
  • Józsefváros újság, VIII. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Józsefváros újság

    A Józsefváros újság Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat lapja, hiteles információkat közöl az önkormányzatról és a kerületi intézményekről. Megjelenik >>>
  • Ferencváros újság hirdetésfelvétel, médiaajánlat

    Ferencváros újság

    A Ferencváros újság a IX. kerületi önkormányzat ingyenes terjesztésű lapja. >>>
  • Kőbányai Hírek újság, X. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Kőbányai Hírek

    A Kőbányai Hírek Budapest Főváros X. kerület Kőbánya Önkormányzatának lapja, hiteles információkat közöl az önkormányzatról és a kerületi intézményekről. Megjelenik >>>
  • Újbuda újság, XI. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Újbuda újság

    Az Újbuda újság a XI. kerület Újbuda Önkormányzatának lapja, hiteles információkat közöl az önkormányzatról és a kerületi intézményekről. Megjelenik kéthetente >>>
  • Hegyvidék újság, XII. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Hegyvidék újság

    Kiadja: Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat megbízásából a Hegyvidék Lapkiadó. >>>
  • Hírnök újság, XIII. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Kerületi Hírnök

    A Hírnök a XIII. kerületi önkormányzat ingyenes lapja. >>>
  • Zuglói Lapok újság, XIV. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Zuglói Lapok

    A Zuglói Lapok a XIV. kerületi önkormányzat ingyenes lapja. >>>
  • Életképek újság, XV. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Életképek újság

    Rákospalota, Pestújhely, Újpalota újságja. Kiadja az XV. Média Kommunikációs és Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. >>>
  • XVI. Kerületi Újság, 16. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    XVI. Kerületi Újság

    A Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat kétheti lapja. Megjelenik 34 500 példányban. >>>
  • XVII. kerületi Hírhozó újság, 17. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Hírhozó újság

    Kiadja a lapalapító tulajdonos Budapest Főváros XVII. Kerület Önkormányzata megbízásából a Patriot Bt. Megjelenik 38 000 példányban. >>>
  • XVIII. kerületi Városkép újság, 18. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Városkép újság

    A Városkép önálló, saját szerkesztőséggel rendelkező közéleti-közérzeti magazin, XVIII. kerület Pestszentlőrinc – Pestszentimre önkormányzatának hivatalos kiadványa. >>>
  • XIX. kerületi Kispest újság, 19. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Kispest újság

    A kispestiek hivatalos havilapja. Kiadja Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzata Polgármesteri Hivatal. Megjelenik havonta 27 500 példányban. >>>
  • XIX. kerületi Kispesti Magazin, 19. kerületi ingyenes terjesztésű újság

    Kispesti Magazin

    A Kispesti Magazin havonta 27.000 példányban jelenik meg a XIX. kerületben. >>>
  • XX. kerületi Pesterzsébet újság, 20. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Pesterzsébet újság

    Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzata társadalompolitikai és szolgáltató lapja. Megjelenik havonta 32 ezer példányban. >>>
  • XXI. kerületi Csepeli Hírmondó újság, 20. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Csepeli Hírmondó

    Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata 2010-től ad ki önkormányzati lapot, havi, majd 2012-től kétheti megjelenéssel. A Csepeli Hírmondó minden hónap >>>
  • XXII. kerületi Városházi Híradó újság, 22. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Városházi Híradó

    A XXII. kerületi önkormányzat kétheti lapja. Megjelenik 22.700 példányban. >>>
  • XXIII. kerületi Soroksári Hírlap, 20. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Soroksári Hírlap

    Kiadja Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala. Megjelenik 10 ezer példányban. >>>
  • 1

Pest megyei önkormányzati újságok

  • Csömöri Hírmondó - Csömör önkormányzatának hivatalos lapja

    Csömöri Hírmondó

    Csömöri Hírmondó – Helyi ingyenes információs és közéleti havilap médiaajánlat Példányszám: 3810 Terjesztés: a kiadvány eljut Csömör minden háztartásába, a településen >>>
  • Az Érdi Újság Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának ingyenes hetilapja

    Érdi Újság

    Az Érdi Újság Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának ingyenes hetilapja. >>>
  • Gyömrő Magazin - Gyömrő Önkormányzatának havonta megjelenő tájékoztató magazinja

    Gyömrő Magazin

    Gyömrő Önkormányzatának hivatalos lapja, a több mint 6800 példányban megjelenő Gyömrői Magazin minden postaládába eljut, a visszajelzések alapján pedig a >>>
  • Szervusz, Kerepes - Kerepes város Önkormányzatának havonta megjelenő tájékoztató újságja

    Szervusz, Kerepes

    Gyömrő Önkormányzatának hivatalos lapja, a több mint 6800 példányban megjelenő Gyömrői Magazin minden postaládába eljut, a visszajelzések alapján pedig a >>>
  • Kistarcsai Híradó - Kistarcsa Önkormányzatának havonta megjelenő tájékoztató újságja

    Kistarcsai Híradó

    A Kistarcsai Önkormányzat havonta jelenteti meg tájékoztató magazinját. Helyi közérdekű információk adják az újság tartalmát. >>>
  • Budaörsi Napló

    Budaörsi Napló

    Budaörs Magyarország egyik legfejlettebb települése - ezt nem mi állítjuk, hanem a KSH, 17 mutató alapján. >>>
  • 1

Szolgáltatások Budapesten

hirdetés

Olvasói blogok

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Könyvajánló

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Kerületi Újság felolvasó