Milyen is a mesebeli kőleves? Nem kell hozzá más, mint egy darab kő és egy kis ravaszság, s máris kész a finomság.

Nos, ezekből – szerencsére – semmire nem volt szükség a Városmajori Óvodák 110 éves születésnapi partiján, mégis elkészült az étel: beletettek minden földi jót, meghintve rengeteg jókedvvel és szeretettel, amit a gyerekek, a pedagógusok és a családok adtak hozzá.

Mert bár a születésnap alapvetően családi ünnep, ha óvodáról van szó, akkor igazi közösségi esemény. Ez történt a Városmajori Óvodák partiján is, ahol a vidám műsort felvezető Bálint Beáta óvodavezető köszöntötte a régi és jelenlegi óvodásokat, majd átadta a szót Gidófalvy Dénesnek. Elárulta, hogy a szomszédos Kós Károly iskolába járt, óvodába viszont nem, amiért a mai napig hiányérzete van. „Amikor iskolás lettem azt láttam, hogy a többieknek már vannak közösségi tapasztalatai, én pedig valamiből kimaradtam. Nem voltak meg a korai szocializációs élményeim, amiket legkönnyebben az óvodában lehet megszerezni” – hangsúlyozta az önkormányzat oktatási bizottságának elnöke emlékeztetve arra, hogy a Városmajori Óvodák 110 éves története itt van az épület falai között. Mindaz a szeretet és lelkiség, amit az elődök ránk hagytak ma is tetten érhető.

balint_beata01

Bálint Beáta az intézmény történetét felelevenítve arra hívta fel a figyelmet, hogy ezen a helyen egykor kaszáló terült el, a majorsági épületekben búzát tároltak, állatokat tartottak. 1912-ben épült az óvoda, mely kialakításában a mai napig tökéletesen illeszkedik az itt folyó nevelő munkához, amiben a környezetvédelem és a néphagyományok ápolása kap főszerepet.

angyalfoldi_vadrozsa04

Az óvodavezető bejelentette, hogy éppen az utóbbihoz kapcsolódva a születésnap egyszersmind névadóünnepség is, hiszen megfogadták a korábbi óvónők tanácsát és átnevezték az óvodai csoportokat. Így lett a zöldből pipacs, a kékből csicsergő fülemüle, a sárgából napraforgó, a pirosból levendula, a rózsaszínből pedig kökény. A Csermely tagóvodában a lila csoportot vackornak, a narancssárgát pitypangnak nevezik ezentúl.
Megtörtént tehát az „átkeresztelő”, következett a mesemondás, aztán a legalább ennyire mesés akadálypálya, amire gyerekeket és szülőket együtt vártak. A feladatok teljesítéséért pecsét járt, az út végén pedig mindenkit várt a bográcsban rotyogó kőleves és más finomságok.

koleves01

(www.hegyvidek.hu)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír Budáról

A tavalyi nagysikerű rendezvény nyomán idén is megrendezésre kerül az Óbudai Esport Bajnokság. Fontosnak tartjuk az óbuda-békásmegyeri fiatalok biztonságos szórakozásának és tartalmas időtöltésének...
A Klebelsberg Kultúrkúriában március 6-án nagyszabású kiállítás nyílt Selyemfényben címmel. A március 28-ig megtekinthető tárlat Paál Zsuzsanna tervezőgrafikus, iparművész, designer alkotásait öleli...
2024-ben is térítésmentesen igényelhetnek lebomló kutyakakis tasakot a kerületi gazdik. Az akcióval a közterületek tisztaságát és a környezetbarát szemlélet elterjedését egyszerre szeretnénk...
Magyar primőr tavaszi termékek és húsvéti zöldek vásárára kerül sor március 23-án, szombaton, 8 és 12 óra között a Papkertben és szintén ezen a napon 14 és 18 óra között a Kultúrkúriában.
A Hegyvidéki Önkormányzat és a kerületi Német Nemzetiségi Önkormányzat vezetői ma egyeztettek a Tamási Áron Általános Iskola, Gimnázium és Német Nemzetiségi Gimnázium tervezett fenntartóváltása...
Amikor végre tavaszodik, hosszabbodnak a nappalok, melegszik az idő, többet süt a nap, mi is vidámabbak vagyunk, és nagyobb lelkesedéssel mozdulunk ki talán otthonról.
A Budapesti Közművek keretein belül önállóan működő FKF Hulladékgazdálkodási Divízió munkatársai március 4-én megkezdik a főváros tizenkilenc zöldövezetes kerületében a kerti zöldhulladék...
Ismét rendkívül aktívak voltak a XII. kerületi diákok, szülők és tanárok, akik másodjára is nagy számban részt vettek a mindennapos mozgást népszerűsítő, „Millió lépés az iskoládért” címmel...
Sorozatunkban Újbuda egyéni önkormányzati képviselői beszélnek munkájukról, az általuk vallott értékekről, prioritásaikról és céljaikról. Ezúttal Rádi Károly, a 10. választókerület egyéni...
Szent misével és koszorúzással emlékeztünk meg a 78 évvel ezelőtti szomorú eseményekről. Ahogyan minden évben felelevenítjük Békásmegyer ártatlan német ajkú közösségének tragédiáját, az 1946.
Tájékoztatjuk a tisztelt lakókat, hogy a budapest i. kerület közterületein díszfák lemosó permetezését fogjuk végezni. A permetezés tervezett időpontja (időjárástól függően) 2023. február 29. –...
2024-ben folytatódik az Újbuda Prizma „faltól falig” takarító akciója, ennek első idei állomása a Diószegi út volt. Februárban állt munkába az a két új, nagy teljesítményű gép, melyet az...
Február 28-tól megkezdődik a tavaszi lombgyűjtés, amely keretében munkatársaink időjárástól függően megtisztítják a lehullott levelektől a parkokat, játszótereket és járdákat. Az utak és parkolók...
A még zöldebb, még virágosabb kerületünk érdekében rendezi meg ismét a II. Kerületi Önkormányzat a korábban már oly népszerű és kedvelt árvácskavásárt.
Március végéig tekinthető meg a Normafa Síház Étteremben A Mi Normafánk pályázatra beérkezett 182 fotóból a zsűri által kiválasztott legjobb 40 kép, ezen belül pedig a három kategória-, fő- és...
A modern idők forgalmas városa nem a kutya természetes élettere. Ezt a teret az ember ismeri, ő van tisztában a buktatóival, veszélyeivel.
2024 február 26-tól – előreláthatólag március 4-ig – a Szentháromság tér 6. sz. épület közműmunkálatait végzik az Országház utcában, ezért az alábbi forgalomkorlátozások lépnek életbe a Budai Vár...
Minden évben Kossuth Zsuzsanna, az első magyar főápoló születésnapján köszöntjük a magyar ápolókat. Köszönjük a mai utódok helytállást! És várjuk Óbuda-Békásmegyer lakosainak javaslatait, ki legyen...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.