A fogyasztók legyenek tudatosak, álljanak ki magukért és másokért, merjenek panaszkodni - hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára a fogyasztóvédelmi világnap alkalmából tartott sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.

Keszthelyi Nikoletta hozzátette: március 15-e a fogyasztóvédelem világnapja is Magyarországon, a fogyasztóvédelmi jogalkotásért és stratégiai, szakmai irányításért felelős tárca folyamatos jelenléttel, célzott ellenőrzésekkel védi a magyar családokat, a jogkövető vállalkozásokat. A koronavírus miatti megtévesztéseket is büntetik. A két hete indított ellenőrzéseken tisztítószereket, szolgáltatásokat, tartós élelmiszereket vizsgálnak - mondta.     Sokkal hatékonyabb munkát tudnak végezni akkor, ha azok a vásárlók, akiket érdeksérelem ér, megkeresik a fogyasztóvédelem megfelelő szervezetét - mutatott rá.
    Elmondta: a tárca tervezi, hogy egyértelműbbé teszi a jótállási szabályokat, mivel adataik szerint a kereskedők 45 százaléka hibásan tünteti fel a jótállás, szavatosság szabályait. Az online kereskedelemben ez az arány 56 százalék. Ennek részeként javasolják kimondani, ha a termék 15 napon belül nem javítható, a vállalkozás köteles tájékoztatni  a fogyasztót a várható javítási időről. Ha 30 napon belül sem sikerül kijavítani a terméket, akkor a cég köteles cserélni azt - mondta. Ismertetése szerint azt is javasolják a módosításban, ha már az első meghibásodás esetén megállapítható, hogy a termék nem javítható, vagy három javítás után újra meghibásodik, akkor kötelező csere következzen.
    Másik fő feladatnak nevezte a kettős minőség elleni fellépést, ha egyes termékek azonos márkanéven és csomagolásban, de eltérő minőségben kerülnek forgalomba Nyugat-Európában és Magyarországon. A kettős minőség tisztességtelen és megtévesztő kereskedelmi gyakorlatnak fog minősülni 2022 májustól, a tárca laboratóriumi vizsgálatai folyamatosak.
    Megújították a minden megyében elérhető békéltető testületeket, ahová az elmúlt években évente tízezernél is több panasz érkezett. Az eljárás ingyenes - tette hozzá.
    Kitért arra, hogy tavaly több mint 10 ezer üzletet és 2400 webáruházat ellenőriztek, ami 650 ezer termék árának ellenőrzését jelentette, a kifogásolási arány 3 százalékos volt. Tavaly, a vámhatósággal együttműködve, 340 ezer veszélyes terméket állítottak meg a határon, ebből is 166 ezret megsemmisítettek - ismertette.
    Továbbra is kiemelten kezelik a termékbiztonságot, tavaly óta 1500 termékfajtát vizsgáltak be, ebből 630 fajta kockázatos volt, 140 esetben a vásárlóktól is vissza kellett hívni a termékeket - jelezte. A fogyasztóvédelmi hatóság szakemberei folyamatosan dolgoznak a magyar családok védelme, a jogkövető vállalkozások érdekében - összegezte.

(forrás: MTI)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló programját Vitézy Dávid, az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület által támogatott főpolgármester-jelölt pénteken...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez másképp a földgáz vagy a villamosenergia beszerzésénél sem. Cikkünkben Miski György, a Greenergy Market Kft. szakértője gyűjtötte...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...

A címlapról

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.