Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Érzékenyítő tréningen vehettek részt az önkormányzati hivatal dolgozói a Nem Adom Fel Alapítvány közreműködésével, hogy többek között az ügyfélszolgálatokon hatékonyabban tudják...
A ZUG Közösségi Kertekért Egyesület, a zuglói önkormányzat támogatásával és a Borhy Kertészet Kft. szakmai partnerrel együttműködve kísérleti pályázatot hirdet saját kerttel nem...
Budapest Főváros XV. Kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata a holokauszt magyarországi áldozatai előtt hajtott fejet.
A Pesterzsébeti Jódos -Sós Gyógy- és Strandfürdő tájékoztatja a kerületi nyugdíjasokat, hogy 2024. május 1.-én, szerdán technikai okok miatt a Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógy- és...
Ma délelőtt Morovik Attila alpolgármester köszöntötte Tóthné Kaplányi Annát, László Balázsnét és Smidt Lászlót születésnapjuk alkalmából.
Az önkormányzati újság havonta jelenik meg és minden hónap közepén saját terjesztésben kapják meg az olvasók.

Programok, események

Elég csak kilátogatni a 14. alkalommal megrendezett Konyhakiállításra.
Több, mint 30 év alatt sokunk számára már-már természetessé vált, hogy a nyártól méltó módon, egy felejthetetlen parti keretében...
Az Újbudai Önkormányzat és a Dél-Budai Tankerületi Központ közreműködésével megvalósuló Kamaraerdei nyári napközis táborban...

Hírek Budáról...

Érzékenyítő tréningen vehettek részt az önkormányzati hivatal dolgozói a Nem Adom Fel Alapítvány közreműködésével, hogy többek...
József Attila születésnapja, április 11. a magyar költészet napja. Ilyenkor többek között azt is ünnepeljük, ahogyan a költő és...
Író-olvasó találkozó Lili Ann Daniels írónővel a Hűvösvölgyi Könyvtárban
Lakossági bejelentésre vonultak ki a hegyvidéki közterület-felügyelők a Magas út - Bérclejtő utca - Mókus ösvény közötti...

...és Pestről

Érzékenyítő tréningen vehettek részt az önkormányzati hivatal dolgozói a Nem Adom Fel Alapítvány közreműködésével, hogy többek...
A ZUG Közösségi Kertekért Egyesület, a zuglói önkormányzat támogatásával és a Borhy Kertészet Kft. szakmai partnerrel...
Budapest Főváros XV. Kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata a holokauszt magyarországi áldozatai előtt hajtott...
A Pesterzsébeti Jódos -Sós Gyógy- és Strandfürdő tájékoztatja a kerületi nyugdíjasokat, hogy 2024. május 1.-én, szerdán...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.
Az Árpád DSE kick-box szakosztálya szeptember 1-től várja a sportolni vágyókat.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.
Az első Samsung készülékem. Nem biztos, hogy a következő is ez a márka lesz.

foglalkoztatáspolitika

  • A napokban érkezik meg az ápolók 20 százalékkal megemelt bére

    Ezekben a napokban érkezik meg az ápolók novemberi, 20 százalékkal megemelt fizetése a bankszámlájukra - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma az MTI-vel.

  • Bizakodásra adnak okot a foglalkoztatási adatok

    Bizakodásra ad okot, hogy a foglalkoztatottság a legfrissebb adatok szerint meghaladja a 70 százalékot - mondta az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatásért felelős államtitkára.

  • Ingyenes álláskeresési portál indult

    A kormány a munkát keresők és a vállalkozások közötti kapcsolatok erősítése érdekében kedden elindítja a karrierm.hu oldalt - jelentette be Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleménye szerint.

  • Közel 200 ezer embert érinthet a bértámogatási program

    Közel 200 ezer ember lehet érintett azokban az ágazatokban, amelyekben lehetőség van a részvételre a bértámogatási programban - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.

  • Közel 25 ezer fővel csökkent az álláskeresők száma

     A június közepi mélypontot követően augusztus első napjaira közel 25 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon, ami egyértelműen jelzi, hogy kedvező fordulat megy végbe a munkaerőpiacon - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára keddi közleményében.

  • Magyarországon a járvány nem vezetett a fiatalok munkanélküliségéhez

    Magyarországon a járvány nem vezetett a fiatalok munkanélküliségéhez - nyilatkozta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a Magyar Nemzetnek.  A lap keddi számban megjelent...

  • Már 137 ezer ember munkahelyét védi a bértámogatási program

    A bértámogatási program már 137 ezer ember munkahelyét védi - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján pénteken.

  • Már több mint 50 ezer munkahely megtartásához igényeltek ágazati bértámogatást

    Eddig mintegy 7 ezer vállalkozás igényelte több mint 50 ezer munkavállalójára az ágazati bértámogatást összesen 5 milliárd forint értékben - jelentette be hétfőn Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

  • Még két hétig igényelhető az ágazati bértámogatás

    Még két hétig igényelhető az ágazati bértámogatás, aminek maximális mértéke a minimálbér másfélszerese, személyenként bruttó 241 500 forint - közölte Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért...

  • Munkahelyvédelmi bértámogatásra már 18,5 milliárdot fizettek ki

    Tizennyolc és fél milliárd forint bértámogatást fizetett ki a kormány 114 ezer munkahely megtartására 8200 cégnek. A munkahelyvédelmi bértámogatásra 11 735 cég csaknem 152 ezer dolgozóra nyújtott be 25 milliárd forint igényt - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára pénteken Hajdúszoboszlón, amikor bértámogatói okiratokat adott át a szállodákat működtető Hajdú-Park Kft.-nek.