Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Érzékenyítő tréningen vehettek részt az önkormányzati hivatal dolgozói a Nem Adom Fel Alapítvány közreműködésével, hogy többek között az ügyfélszolgálatokon hatékonyabban tudják...
A ZUG Közösségi Kertekért Egyesület, a zuglói önkormányzat támogatásával és a Borhy Kertészet Kft. szakmai partnerrel együttműködve kísérleti pályázatot hirdet saját kerttel nem...
Budapest Főváros XV. Kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata a holokauszt magyarországi áldozatai előtt hajtott fejet.
A Pesterzsébeti Jódos -Sós Gyógy- és Strandfürdő tájékoztatja a kerületi nyugdíjasokat, hogy 2024. május 1.-én, szerdán technikai okok miatt a Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógy- és...
Ma délelőtt Morovik Attila alpolgármester köszöntötte Tóthné Kaplányi Annát, László Balázsnét és Smidt Lászlót születésnapjuk alkalmából.
Az önkormányzati újság havonta jelenik meg és minden hónap közepén saját terjesztésben kapják meg az olvasók.

Programok, események

Elég csak kilátogatni a 14. alkalommal megrendezett Konyhakiállításra.
Több, mint 30 év alatt sokunk számára már-már természetessé vált, hogy a nyártól méltó módon, egy felejthetetlen parti keretében...
Az Újbudai Önkormányzat és a Dél-Budai Tankerületi Központ közreműködésével megvalósuló Kamaraerdei nyári napközis táborban...

Hírek Budáról...

Érzékenyítő tréningen vehettek részt az önkormányzati hivatal dolgozói a Nem Adom Fel Alapítvány közreműködésével, hogy többek...
József Attila születésnapja, április 11. a magyar költészet napja. Ilyenkor többek között azt is ünnepeljük, ahogyan a költő és...
Író-olvasó találkozó Lili Ann Daniels írónővel a Hűvösvölgyi Könyvtárban
Lakossági bejelentésre vonultak ki a hegyvidéki közterület-felügyelők a Magas út - Bérclejtő utca - Mókus ösvény közötti...

...és Pestről

Érzékenyítő tréningen vehettek részt az önkormányzati hivatal dolgozói a Nem Adom Fel Alapítvány közreműködésével, hogy többek...
A ZUG Közösségi Kertekért Egyesület, a zuglói önkormányzat támogatásával és a Borhy Kertészet Kft. szakmai partnerrel...
Budapest Főváros XV. Kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata a holokauszt magyarországi áldozatai előtt hajtott...
A Pesterzsébeti Jódos -Sós Gyógy- és Strandfürdő tájékoztatja a kerületi nyugdíjasokat, hogy 2024. május 1.-én, szerdán...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.
Az Árpád DSE kick-box szakosztálya szeptember 1-től várja a sportolni vágyókat.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.
Az első Samsung készülékem. Nem biztos, hogy a következő is ez a márka lesz.

munkanélküliség

  • 300 ezer alá csökkent a regisztrált álláskeresők száma

    A Gazdaságvédelmi Akcióterv intézkedéseinek is köszönhetően a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai szerint a regisztrált álláskeresők száma november első napjaira 300 ezer alá esett Magyarországon - mondta Bodó Sándor, az ITM foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

  • 4,4 százalékos volt a munkanélküliség a harmadik negyedévben

    A július-szeptemberi háromhónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 208 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,4 százalékos volt. A munkanélküliek száma 46 ezerrel, a ráta 0,9 százalékponttal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

  • 79 ezerrel dolgoztak kevesebben, mint egy évvel ezelőtt

    A május-júliusi háromhónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma az egy évvel korábbinál 1,7 százalékkal alacsonyabb, 4 millió 439 ezer volt, egy év alatt 79 ezerrel csökkent. Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 34 ezerrel, a magukat közfoglalkoztatottaknak vallóké 25 ezerrel, a magyarországi háztartások külföldön dolgozó tagjainak száma pedig 20 ezerrel csökkent - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

  • Majdnem 200 ezer álláskereső semmilyen, azaz semmilyen támogatást nem kap

    A kormány ugyan mindenkinek ígért közmunkát, de ekkora tömeget valószínűleg képtelen lenne felszívni a közfoglalkoztatási program.

  • Munkaerőpiaci fordulatot jeleznek a júniusi munkanélküliségi adatok

    A veszélyhelyzeti intézkedések bevezetése óta a június 15-ei héten csökkent először a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon, mindez munkaerőpiaci fordulatot jelez - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért és szabályozásért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

  • Ötödik hónapja csökken a regisztrált álláskeresők száma

    A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai szerint 2020 novemberében 296,5 ezer regisztrált álláskeresőt tartott számon. Bár az előző év azonos időszakához képest ez mintegy 50 ezres növekedést jelent, kiemelendő, hogy a a járványhelyzet ellenére a mutató már ötödik hónapja csökken - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).