Szeptember 21-én ismét várja látogatóit a Kőbányai víztároló medence.

2019-ben sem telhet el a Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozat a Kőbányai víztároló medence nyílt napja nélkül! Az idei évben szeptember 21-én nyílik lehetőség a budapesti vízellátás építészeti és üzemeltetési szempontból egyaránt egyik legérdekesebb létesítményének, a Kőbányai víztároló medencének a megtekintésére. Kapunyitás 9.00 órakor, kapuzárás 16.00 órakor.

A 2018-ban fennállásának 150. évfordulóját ünneplő Fővárosi Vízművek elsőként épített, víztároló funkcióját mind a mai napig betöltő Kőbányai medence az egykor a mai Kossuth téren állt első szivattyúház ellennyomó víztárolója volt. Az Első Pesti Vízmű részként 1869 és 1871 között épített, kétszer 11 500 köbméter tároló térfogatú víztároló tervezésében és megépítésében londoni születésű William Lindley kultúrmérnök szerepe volt meghatározó. 

Az építkezés valódi nemzetközi együttműködés keretében valósult meg: a tatai uradalmi téglagyár tégláiból olasz kőművesek közreműködésével inkább katedrálisra, mintsem ipari létesítményre emlékeztető, kétemeletnyi magas építmény lenyűgöző látványt nyújt, miközben eredeti tároló szerepét ma is maradéktalanul képes betölteni. 

Az évente mindössze két alkalommal látogatható létesítmény tekintélyt parancsoló méreteinek, kivételes esztétikai élményt nyújtó építészeti megoldásainak, misztikus félhomályba vesző boltíveinek köszönhetően az évek során a szeptemberi rendezvénysorozat egyik legnépszerűbb programjává vált.

A háromhajós templom hatását keltő hatalmas csarnokok oszlopaikkal, téglaboltozatos födémükkel kínálnak különleges látványt, míg a létesítményeknek helyet adó terület pedig ősfáival, növényritkaságaival hívja fel magára a figyelmet.

A Fővárosi Vízművek szakemberei által biztosított folyamatos vezetés során a látogatók a medence története mellett a főváros vízellátásának kulisszatitkaival is megismerkedhetnek.

A vízellátás legrégibb, ma is működő, építészetileg is káprázatos létesítménye a X. kerület, Ihász utca 29. szám alatt található.

A programot a Fővárosi Vízművek fegyveres biztonsági őrei és a város alatt húzódó 5000 kilométernyi vízhálózatot üzemeltető kollégáinak és munkagépeinek bemutatója egészíti ki és teszi valódi hétvégi családi kikapcsolódási lehetőséggé. 

A létesítménybe vezető lépcső áteresztő képessége miatt a bejutás csak szakaszosan lehetséges, de nincs regisztrációhoz kötve és díjtalan. Kérjük, olvassák el és szíveskedjenek betartani látogatási szabályzatunkat.

A víztároló megközelítése tömegközlekedéssel ajánlott, mivel a környéken korlátozott a parkolási lehetőség. Az Örs Vezér tere és Kőbánya-Kispest felől a 85-ös, Kőbánya Alsó Vasútállomás felől a 185-ös busszal, míg a Puskás Ferenc Stadiontól a 95-ös, a Kápolna tértől a 217-es busszal közelíthető meg a létesítmény.

Forrás: budafok-teteny.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír Budáról

A felelős állattartás napja a Rex Kutyaotthon Alapítvány kezdeményezésére létrehozott magyarországi jeles nap, célja, hogy felhívja a figyelmünket arra, hogyan gondoskodjunk körültekintően...
A II. Kerületi Idősügyi Tanács programjainak keretén belül ismét megrendezik a Retro Táncklubot. A MÁJUS 9-én 14 és 16 óra között tartandó eseményen élő zene várja a résztvevőket.
A méltóság megőrzése, a halál elfogadása, az életvégi döntések köré épült az Újbudai Szociális Szolgálat (USZOSZ) időseknek és a szociális szakma képviselőinek szervezett konferenciája. Az esemény...
A tavasz visszahozta a zsongást a Fény Utcai Piac környékére, e színes környezetben bújik meg a Lövőház utca egyik házában, a 31. szám alatt egy hasonlóan színes vállalkozás, a Színkör Alkotóműhely...
Az illetékes szervek tájékoztatása alapján, ezúton értesítjük a budavári lakókat, hogy május 8-10 között magasrangú külföldi delegáció tartózkodik a Budai Vár területén, ezért fokozott biztonsági...
2004. április 30-án, szokásától eltérően, színesben jelent meg az amúgy unalmasan szürke, akkor még nyomtatott formában is létező Magyar Közlöny. A piros-fehér-zölddel körbefont címlap sugárzó...
Ma az 1886-os chicagói tömeges munkássztrájk emléke előtt tisztelegünk: a nyolcórás munkaidő bevezetéséért küzdöttek a munkásszervezetek és a munkabeszüntetéshez csatlakozók e napon. Megmutatták...
Az elmúlt években a Szent János Kórház szakrendeléseinek többsége átköltözött a Kútvölgyi-tömbbe, itt azonban jelenleg nem működik gyógyszertár. A betegek igényei alapján Fonti Krisztina...
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a fővárosi patkányirtási feladatokat a Bábolna-Bio Zrt. végzi a Ronix Kft-vel együttműködve Deratizációs Központ Konzorcium néven. A szolgáltatás térítésmentes.
Visszaköltözött a megmentett fazekasmester a Vízivárosba, ahol nemcsak a szobor kapott új helyet, de környezete is megszépült.
Ezúton értesítjük a lakosságot, hogy 2024. 04.29-én hétfőn, a napnyugta utáni órákban (21:00-23:00) a III. kerület Kossuth Lajos üdülőpart 20. szám alatt, egyéni megrendelésre földi úton történő...
Egy régóta tervben lévő, jelentős felújítás valósul meg a Szent János Kórházban. Átfogó rekonstrukció kezdődött el a 26-os számú épületben, ahol az egyik legnagyobb forgalmú osztály, a traumatológia...
Itt a tavasz, feléledt a természet, ami a ház körüli munkákkal is együtt jár. A kerítések mindkét oldalán vannak a lakóknak teendőik: a közterületre kinyúló ágak, bokrok metszése, az ingatlannal...
Óbuda-Békásmegyeren napjainkban 12 nemzetiségi önkormányzat működik, és ez egyedülálló kulturális sokszínűséget biztosít kerületünknek. Az szintén tény, hogy a nemzetiségek jelenléte hazánkban a...
A JÓbuda Közösségi Alapítvány meghirdeti harmadik támogatási pályázatát, mellyel Budapest III. kerületében bejegyzett és itt tevékenykedő civil szervezetek, civil- és lakóközösségek, informális...
Közösségiteremtési különdíjat nyert el Önkormányzatunk a Jós utcai közösségi kert kialakításáért, amelyet a lakosság bevonásával hoztunk létre. Büszkeséggel számolhatunk be az újabb elismerésről,...
Sok kisgyerek álmodozik arról, hogy ha nagy lesz, állatokkal fog foglalkozni, ám ezt csak kevesen váltják valóra.
Érzékenyítő tréningen vehettek részt az önkormányzati hivatal dolgozói a Nem Adom Fel Alapítvány közreműködésével, hogy többek között az ügyfélszolgálatokon hatékonyabban tudják segíteni a...

A címlapról

Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában,...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai...
A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.